Lukács Flóra kapta idén a Makói Medáliák díjat

Lukács Flóra kapta idén Egy sanghaji hotel teraszán című verseskönyvéért a város önkormányzata által elsőkötetes költők számára alapított Makói Medáliák díjat. Az elismerést hétfőn adta át Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester. Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész az átadóünnepségen úgy fogalmazott, a járvány időszaka a könyvkiadásra is rányomta a bélyegét. Tavaly kevesebb lírai kötet jelent meg, talán ezért…

Kultúra és képzőművészeti ösztöndíjat nyertek

Nyolcvan pályázó közül Kocsi Olga médiaművész és Boruzs Ádám festő- és videóművész nyerte el Budapesti Műszaki Egyetem Művészeti Rezidenciaprogramja ösztöndíját, amelyen belül a két művész 10 hónapon keresztül alkothat közösen a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) kutatóival – tájékoztatta az intézmény az MTI-t csütörtökön. A program célja, hogy a művészek, valamint a mérnöki és a természettudományos…

Kiválasztották a XX. Század Intézet középiskolásoknak szóló, 30 éve szabadon címmel meghirdetett esszépályázatának nyerteseit.

A pályázat első helyezettje a 18 éves Derzsi Kinga, a második a szintén 18 éves Csomós Anita (18 év), a harmadik pedig az ugyancsak 18 éves Bueno-Karádi Anabel lett, a 16 éves Vass Milda különdíjat nyert – olvasható a szervezők MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Mint írják, a tavaly októberben, a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulóján meghirdetett…

Interjú a Főnix Leánya írójával

Mayerné Répási Adrienn  a Re-ad Blog írója interjút készített a MArysol könyvkiadó legújabb üdvöskéjével. Vitényi Tímea, Főnix Leánya című, erősen 18 karikás kötete már kapható. Ezen apropóból kérdezgettem az írásról és könyvéről. – Mit tudhatunk rólad? Mikor kezdtél el írni? Minek a hatására? Mindig is élénk volt a fantáziám és imádtam történeteket kitalálni. Már óvodás…

A választás néha nem egyszerű

eBook vagy papír alapú könyvek? Melyiket preferálod? Napjainkban a technológia rohamosan fejlődik. Az élet minden területe előremozdul, ezáltal a szokások megváltozhatnak. Ez alól a könyvek és az olvasás sem kivétel. Az elektronikus formátumú könyvek feltalálásával a papír könyvek már nem örvendenek akkora népszerűségnek, pedig az igazi könyvmolyok tudják, hogy az olvasás úgy a legélvezetesebb, ha…

Hiánypótló kiadvány madármegfigyelőknek

 Megjelent a Madármegfigyelők kézikönyve; a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője, Orbán Zoltán által írt és a Cser Kiadó gondozásában megjelent hiánypótló kötet célja, hogy segítséget nyújtson a távcsöves madármegfigyelés iránt érdeklődőknek. Az MME hétfői közleménye szerint a kemény táblás borítójú, A4-es méretű könyv egyebek mellett olyan alapismereteket tartalmaz, amelyek segítik a madártan iránt…

Könyv a fegyverbarátságról

A lengyel-magyar fegyverbarátságról szóló könyvet mutatott be Németh Szilárd Isaszegi János honvéd vezérőrnagy, hadtörténész, a Zrínyi Kiadó vezetője beszél (b) a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából megjelent, Két, jóbarát, Dwa bratanki címmel, a XX. század első felének magyar-lengyel katonai kapcsolatait, Budapest, Budapest, 2022. március 23. Isaszegi János honvéd vezérőrnagy, hadtörténész, a Zrínyi Kiadó vezetője beszél (b)…

Gárdonyi 100 – Megkezdődött az emlékév Egerben

Az író emléke előtt tisztelegve, halálának 100. évfordulója alkalmából megkezdődött a Gárdonyi 100 emlékév Egerben – közölte a város sajtóreferense az MTI-vel. Hajnády K. Endre tájékoztatása szerint a kerek évforduló kapcsán Eger összefogott és egész éves programsorozattal ünnepli az író életművét. Gárdonyi Géza több, mint az Egri csillagok szerzője, hiszen regényei mellett verseket, meséket, újságcikkeket,…