Halász Rita Mély levegő című regényéért kapta meg idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Margó Irodalmi Fesztiválon a Várkert Bazárban – tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.
Halász Rita a díjjal félmillió forintot, próbafordítást, tárcasorozatot, a Bookline 10 millió forintos médiatámogatását és bemutatkozási lehetőséget is kapott a Liszt Ünnep programján, a 2022-es Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár előestéjén a Müpában.
Halász Rita Mély levegőt című első regényét tavaly ősszel mutatták be a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. A regény tavasszal felkerült a Libri irodalmi díj tízes listájára, nemrég pedig bejelentették, hogy filmsorozat készül belőle.
A tájékoztató idézi Gaborják Ádámot, a zsűri tagját, aki méltatásában hangsúlyozta: Halász Rita érzékletesen és a téma szélesebb társadalmi vonatkozásait tekintve rendkívül érzékenyen és érzékenyítően ábrázolja a családon belüli nemi egyenlőtlenségek, erőszakos cselekedetek hétköznapi megvalósulását, kibomlását és egyéni pszichés következményeit. A fuldoklás, a némaság és a hallgatás állandó kísérője a főszereplőnek, Verának. Nemcsak abban az értelemben, hogyan lehet megtalálni egy trauma után a hangot és hogy milyen szavakkal adható tovább másoknak, hanem egyúttal azt a problémát is tematizálja, hogy ki az, akinek joga van megszólalni, és ki az, akinek nincs, és mit mondhat egyáltalán – mondta laudációjában Gaborják Ádám.
A Margó-díjra ebben az évben 40 első prózakötetet jelöltek a kiadók és a szerzők. Közülük a tíz legjobbat előzsűri választotta ki, majd a szakmai zsűri döntött az első három legjobbról. Halász Rita könyve mellett Gurubi Ágnes Szív utca című kötete és Gazda Albert Leningrád című regénye került az élmezőnybe.
A Margó-díjról döntő zsűri tagjai idén: Gaborják Ádám mellett Antal Nikolett (Fiatal Írók Szövetsége), Czinki Ferenc (Szépírók társasága), valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója voltak.
Az első Margó-díjat Totth Benedek nyerte a Holtverseny című regényével, amit már több nyelvre lefordítottak, majd Milbacher Róbert a Szűz Mária jegyesével, Szöllősi Mátyás pedig Váltóárammal érdemelte ki a díjat. Mécs Anna Gyerekzár című kötetéért vehette át, Fehér Boldizsár pedig Vak majom című regényért kapta, tavaly Harag Anita nyerte Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetével.
vrzs \ pmg
MTI 2021. október 14., csütörtök 17:13