– Nem véletlen, hogy egy őszi hangulatú könyvet és íróját mutatunk most be. Calire Robins és fantasy világa pontosan ideális gyógyír az őszi kedvtelenségre. Amikor úgy igazán beburkolózna otthon az ember, akkor inkább vegyen a kezébe egy jó kis fantasy könyvet. Nem igaz? Mióta írsz?
Nagyjából 10 körül lehettem, mikor elkezdtem meséket írni, többnyire a magam szórakoztatására. Mindig szerettem történeteket kitalálni, a legkisebb aprósághoz is kreáltam valami mesét. Aztán gimnáziumban kezdtem el valamelyest komolyabban foglalkozni az írással, akkoriban még inkább rövid prózákkal, novellákkal és fanfiction-ökkel 
foglalkoztam. Nekiláttam néhány regénynek is, de azokat mindig félbehagytam, egyiket sem sikerült befejeznem. Kb. 2016 óta vetettem bele magam mélyebben a regényírásba, akkor határoztam el, hogy márpedig mostantól be fogom fejezni a történeteimet, és könyvet írok belőlük.
– Mi volt az első élményed, amikor megdicsérték a művedet? Iskola, barátok, szülők…
Még általánosban kaptunk egyszer egy feladatot, ahol megadott címmel mesét kellett írnunk. Ha jól emlékszem, talán a ravasz róka volt… Akkor dicsért meg az irodalom tanárom, azt mondta, olyan jó lett a mesém, mintha Illyés Gyula írta volna. Leírhatatlanul jólesett. Gimnáziumban pedig gyakran olvastuk a barátaimmal egymás történeteit, mind együtt izgultunk a másik karaktereiért.
– Mi befolyásolja a témaválasztásod? Hogyan szoktad eldönteni milyen típusú könyv jön ki a kezeid alól, és miről fog szólni?
Számomra a fantasy a hazai terep, a legtöbb történetemet ebben a műfajban írom. Többnyire egy-egy érzésből vagy néha álmokból jönnek az ötletek. Leginkább a rövid prózáimra és novelláimra jellemző az erős érzelmi töltet, többnyire „ríkató” témákat szoktam papírra vetni. Regények esetében ha csak egyetlen ötlet eszembe jut, képes vagyok csupán annyiból elindulni, aztán a könyv már írja saját magát.
– A karakterválasztás mindig megosztó történet. Valós személyek elevenednek meg a könyveid lapjain, vagy kitalált emberek?
Minden esetben kitalált emberek. Néha van, hogy ha már megalkottam egy karaktert, később rádöbbenek, hogy emlékeztet valakire, de sosem szoktam szándékosan létező személyekről mintázni őket.
– Megosztanál valami érdekességet magadról, a könyveidről az olvasóknak?
Írás mellett évek óta foglalkozom más kreatív tevékenységekkel, ezek között is leginkább rajzolással és varrással. A könyvem borítóját is magam alkottam, és a karaktereimről is készítettem illusztrációkat – de térképet is rajzoltam a történethez, hogy könnyebb legyen Vystera földjein eligazodni. A varrást mostanság elhanyagoltam, de nem tettem le arról, hogy úgy menjek ki egy rendezvényre – esetleg dedikálásra –, hogy a karakterem ruháját elkészítve a bőrébe bújhassak.
– Egy másik örök megosztó kérdés. A saját neveden vagy állnéven írsz? Miért?
Álnéven. Sosem szerettem a saját nevemet, mindig kellemetlenül érzem magam, ha valahol nyilvánosan hallom vagy látom. Az írói nevem még gimnáziumban
ragadt rám, a barátaimmal beceneveken szólítottuk egymást, ott kezdtem el használni a Claire-t. Már az akkori történeteimet is ezen a néven írtam, és a rajzaimon is több mint tíz éve ezt az aláírást használom.
Elérhetőségek: https://www.facebook.com/sorsoktukre