Gréger Csaba fantasy és meseíró. Nemrég jelent meg nagy sikert aratott gyermekkönyve, a Mozaikvándorok És a Varázslatos Utazás, amelyben csodálatos kalandokra kísérhetjük el a főszereplő kisfiút, és barátját egy kisrókát.
Csabát kérdeztük a mindennapjairól és az íráshoz fűződő gondolatairól.
– Mennyire kötődsz a szereplőidhez?
Nagyon. Világéletemben – legyen szó filmekről, sorozatokról, könyvekről, vagy bármi másról – a szereplők voltak az elsődlegesek számomra egy történetben. Ez olyannyira igaz, hogy íróként is legelőször a szereplők születnek meg a fejemben. Az ő kinézetük és jellemük alakul ki elsőként, és sokszor ezek adnak inspirációt a történet különböző fordulatainak kitalálásához is. Érdekességképpen hagy osszak meg egy kulisszatitkot ezt bizonyítandó. Amikor a Mozaikvándorok ötlete megszületett, elsőre nem is gondolkoztam könyvsorozat írásán. Nagy Gergely illusztrátorral – aki állandó alkotótársam – kezdtünk el dolgozni egy gyerekeknek szóló kártyajáték/társasjáték koncepcióján. Gergő készített néhány skiccet a szereplőkről, és ezek olyan jól sikerültek, valamint olyannyira megfogták a fantáziámat, hogy végül elhatároztam, hogy megírom a történetüket. Egyszerűen nem hagyott nyugodni, hogy kik is ezek a különös, de mégis szerethető figurák, így aztán „életre keltettem” őket. A könyvsorozat két legfontosabb szereplője – a Teo nevű fiú, és az ő varázslatos rókalány barátja, Vörös – mondjuk speciel teljesen az én kreálmányaim, de a könyv számos fontos mellékszereplőjének Gergő volt az atyja. Ez a fajta „közös” alkotás egyébként is közel áll a szívemhez, nem véletlen talán, hogy az általam teremtett mesevilág kapuit a nagyközönség előtt és kinyitottam, és mindenkinek van lehetősége új történeteket írni hozzá, aki érez hozzá kellő kreativitást és energiát. Számomra ez a legnagyobb motiváció – látni, ahogy mások is magukévá teszik a műveimet és az ötleteimet, és lelkesen tovább gondolják azokat. Azt hiszem leginkább ekkor születhet valami igazán élő, csodás dolog, amire egy író igazán büszke lehet.
– Ugye tudjuk, hogy Magyarországon elenyésző író tud csupán az írásból megélni. Elárulod nekünk a polgári foglalkozásod? Mennyi időd marad mellette az írásra?
Én még mindig nagyon nehezen tekintek még magamra íróként, habár most már a harmadik könyvem jelenik meg hamarosan. Számomra az írás sosem a pénzszerzésről szólt, sokkal inkább a bennem rejlő kreatív energiák szabadon engedéséről. Azt gondolom, hogy írni örömmel kell, és ha van a háttérben valami más is – lásd financiális elvárások – akkor annak a mű akaratlanul is károsultjává válik majd. Így az írás számomra inkább hobbi és mondhatom, hogy most már szerelem is. Szakmámat tekintve egyébként közgazdász – informatikus vagyok, és ezen a vonalon is dolgozom nagyvállalati környezetben. Mivel meglehetősen felelősségteljes munkám van kötöttebb munkaidővel, ezért folyamatos küzdelem és kihívás időt találni az írásra. Háromgyermekes apukaként ez ráadásul hatványozottan bonyolódik, de igyekszem találni olyan órákat munka után és esténként, amikor nyugodt körülmények között alkothatok. Szerencsére azt vettem észre, hogy viszonylag gyorsan írok, ha van időm belemerülni, akkor jól tudok haladni. A legkreatívabb időszakaim általában akkor jönnek el, ha szabadnapot veszek ki, de kizárólag akkor, ha akkor is egymagam vagyok. Nekem a munkához nyugalom kell és inspiráló környezet – ez utóbbi megteremtéséhez elegendő lehet egy halk zene is.
– Valós vagy kitalált helyzetek inspirálnak általában?
Is-is. Mivel a fantasztikus irodalmat tekintem a zsáneremnek, ezért természetesen a kitalált helyzetek kerülnek túlsúlyba. De min tudjuk, minden jó mese legalább fele igaz, vagyis a legtöbbet valós szereplők és helyzetek ihlették. Én is arra törekszem, hogy 
valódi érzelmeket és dilemmákat írjak bele a könyveimbe, függetlenül attól, hogy kitalált szereplők próbálnak boldogulni egy kitalált világban. Azt gondolom, hogy egy fantasztikus mű is akkor igazán jó, és akkor lesz mélysége, ha teljesen sosem szakad el a valóságtól. Éppen ezért különösen fontos számomra, hogy mindennek legyen meg a miértje. Miért így viselkedik az a szereplő, ahogy? Miért gondolkozik így egy kitalált ország egyik lakosa ahogy? Ha ezekre a kérdésekre nincs meg a válasz, akkor felületes művet kapunk, ami csak úgy elsuhan az olvasó mellett. Ezért is volt különösen fontos számomra, hogy az általam megalkotott mesevilágnak legyen meg a története, legyen múltja, legyenek kidolgozott szabályai. Ehhez írtam is egy külön könyvet, amit elolvasva az olvasó olyan összefüggéseket is megérthet, amikre a regény lapjairól nem feltétlenül gondolna. Persze nem szükséges egyik könyv élvezetéhez sem ezeknek a megértése, de aki szereti az ilyesmit, az igazán el tud merülni a részletekben is.
– Mit gondolsz az írás tanulható, vagy ösztönösen kell belülről fakadnia? Ki a jó író a számodra?
Azt gondolom, hogy egy bizonyos szintig minden tanulható, azonban, ha valakiben egyáltalán nincs meg az írói „szikra”, az nem fog tudni kitűnni. Viszont ez fordítva is igaz, nem elég, ha tehetséges vagy, ha nem fordítasz időt és energiát az önképzésbe. Az írás esetében ez az utóbbi azt gondolom, hogy nagyon egyszerű – olvasni és írni kell. Az olvasás kapcsán érdemes ráadásul néha kitörni a saját zsánerünkből, és olyan könyveket is olvasni, amik drasztikusan különböznek a saját műveinktől. Én az egyik kedvenc saját fantasy novellámat azután írtam meg, hogy elolvastam Márai San Gennaro vére című klasszikusát. És bár a két műfaj nem is állhatna messzebb egymástól, azt gondolom mégis volt olyan finomság, egy kis „márais” elem, amit bele tudtam építeni a leírásaimba. Persze nem szolgai módon másolva, hanem megtartva a saját stílusomat. Azt gondolom, hogy ez a dolgok kulcsa – figyelni, tanulni és asszimilálni az egyes stílusjegyeket. Szerintem ez tesz igazán jó íróvá valakit: ösztönnel írni, de nem szemellenzősen. Igenis ér és kell is tanulni az előttünk járóktól.
– Van előtted példakép? Esetleg olyan író akire felnézel?
Rengeteg íróra felnézek. Sőt, ha mondhatok ilyet, szinte mindenkire felnézek, aki képes minőségi könyveket írni és kiadatni évtizedeken keresztül úgy, hogy közben releváns tud maradni. Azt gondolom, hogy ma ez nehezebb, mint valaha, hiszen egyre kevesebben és egyre kevesebbet olvasunk. Pont ezért is fordultam az ifjúsági fantasy felé – szeretném, ha megint lenne olyan könyv, amit a fiatalabbak élvezettel és őszinte izgalommal tudnak olvasni, ahelyett, hogy a telefonon és a tableten lógnának. Amennyiben konkrét írói példaképekre gondolok, akkor is nehéz egyet megnevezni, hiszen sok író le tud nyűgözni. Van olyan, akinek a páratlan képzelőerejét és világteremtő képességét tisztelem – mint Rowling, vagy Tolkien, míg másokat az elképesztő lírikus képességeiért, és fantasztikus, sokszor húsba maróan erős képeiért. Most éppen Jón Kalman Stefánsson Menny és Pokol trilógiáját olvasom, és ledöbbent, hogy milyen könnyedén ír le olyan sorokat minden oldalon, amik közül egyért is akár odaadnám a „fél királyságomat”. Egyszóval van hova felnőni, és ez jó dolog, mert célt ad.
– Melyik az a zsáner amiben igazán otthon érzed magad? Melyik az amiben szívesen kipróbálnád magad?
Értelemszerűen a fantasy-t mondanám, hiszen ebben dolgozom. Ez áll a legközelebb a szívemhez, hiszen ebben tudom leginkább kamatoztatni azt, amiben véleményem szerint a legnagyobb erősségem rejlik: a képzelőerőmet. Most nagyon élvezem azonban az ifjúsági könyv írást, sőt, ha lehet ilyet mondani, meglepően beleszerettem. Sokkal könnyebben és gördülékenyebben írok, miközben a képzeletem ugyanúgy tud szárnyalni. Hiszek abban, hogy nem a történetet kell egyszerűsíteni a gyerekek számára – ők is ugyanúgy élvezik a csavaros, fordulatokkal teli izgalmas sztorikat – hanem a nyelvezetet. A Mozaikvándorok sorozattal pont ez a célom, úgy írni, hogy kreatív oldalról meg legyek elégedve a végeredménnyel, és ki tudjam írni magamból, ami bennem van, de közben szóljak egy olyan réteghez, akik még igazán rá tudnak csodálkozni a mesék varázslatosságára. Azt gondolom, hogy ez most remek kombináció, így ezt szeretném folytatni a közeljövőben is. Van azonban egy középtávú célom – szeretném kipróbálni magam a legkisebbeknek írt könyvek világában is, ki tudja, talán azt is összehoznám valahogy a felnőtt és ifjúsági könyvekkel, így minden korosztály egy hatalmas mesevilághoz tudna kapcsolódni…
– Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres íróvá váljon ebben a korszakban?
Legfőképpen akaraterő. A mai magyar piacon érvényesülni nem könnyű, sőt mondhatjuk, hogy kifejezetten nehéz. Egyszerre szűkült be és nyílt ki a piac. Kinyílt, hiszen ma már mindenki, aki szeretne könyvet kiadni, az tud is könyvet kiadni. De be is szűkült, ugyanis a magyar piac nagyon kicsi, főleg, ha az ember zsánerben alkot. Éppen ezért ma már jellemzően nem te keresed íróként a pénzt, hanem tenned kell bele, hogy megjelenhessen a könyved. Persze ez egy idő után jó esetben átfordul, de nem minden esetben. Vagyis kell bátorság, kitartás és ahogy említettem már, akaraterő is. Ez utóbbi legfőképpen ahhoz kell, hogy az ember bírja a pofonokat és az elutasítást, mert abból bizony jut bőven kezdő íróként.
– Üzensz valamit az olvasóidnak?
Nagyon bízom benne, hogy minél többen elolvassák majd az első Mozaikvándorok regényt, ahogy abban is, hogy tetszeni fog nekik. Szeretnék bíztatni mindenkit, hogy ne rettentsen el senkit az, hogy kicsit hosszabb, mint az átlagos ifjúsági regények, és az sem, hogy fantasy világban játszódik. Elvégre mi is adtunk esélyt néhány éve valamiféle szemüveges varázslógyereknek, nem igaz? És nézzük meg mi lett belőle: újra megszerettette az olvasást egy egész generációval. Én magam persze nem török ilyen nagyravágyó célokra, azonban abban őszintén bízom, hogy sokan lesznek, akik így is a kezükbe veszik, és olvasnak a gyereknek, vagy maguknak belőle. Azt gondolom, hogy olvasni fontos, és a mesék világában megmaradni is fontos, főként egy ilyen őrült világban, ami ma körülöttünk van. Mert nincs is annál jobb, mint elmerülni újra a titkok és csodák ezrei közé, és magunk mögött hagyni a mindennapok minden gondját és baját. Én erre hívok most mindenkit, kicsiket és nagyokat egyaránt, és ha velem tartotok erre a a Varázslatos Utazásra, garantáltan nem fogjátok megbánni…😊