Madách 200 – Átadták az emlékév alkalmából meghirdetett irodalmi vetélkedő díjait

Budapest, 2023. október 23., hétfő (MTI) – Átadták a Madách 200 címmel meghirdetett irodalmi vetélkedő díjait hétfőn Budapesten. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Rákóczi Szövetség Madách-emlékév alkalmából megrendezett versenyén az első díjat a Szarvasról érkező Csodaszarvas csapata vette át. A háromfordulós verseny második díját a pásztói Irodalmisták nyerték el, a harmadik helyezést a salgótarjáni…

Új üdvöske a romantikusok égboltján

A minap kaptam egy megtisztelő feladatot, hogy előolvassam Holy Evans közeledő romantikus-erotikus zsánerében íródott regényét, az Ahol az elefántok sírnak-ot. Hát számomra már a cím is rendhagyó egy romantikus történetnek, így bele is vetettem magam az olvasásba. A könyv pedig beszippantott. Mintha mellettem játszódott volna az egész történet, és csak hangtalan szemlélődője lettem volna. Ez…

Plusz egy fa projekt Szentendrén

Új faültetés, nemes kezdeményezés A Plusz Egy Fa projekt követendő példakép A Marysol könyvkiadó egy nemes célt tűzött ki maga elé. Minden egyes könyvük megjelenésekor ültetnek egy fát. A több különböző helyszínen történt ültetés után, idén először Szentendrén egy igen kiemelt helyszínt választottak. A Szentendrei Önkormányzat Természetvédelmi osztályának hála, Szentendrén a Czóbel park ad otthont…

Ünnepi könyvhét újra

 Idén június 8. és 11. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet, amelyen 160 kiállító 146 standdal várja az érdeklődőket. Az MKKE szerdai közleménye szerint a 94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok rendezvényét – amelynek a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és…

Petőfi-hagyaték

  Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) tartott sajtótájékoztatón 2023. március 22-én. Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából mintegy ötszáz, a költőhöz kapcsolódó kézirattal bővült az OSZK internetes tartalomszolgálatatása, a Copia. Az online adatbázisban elérhetővé váltak az intézményben őrzött Petőfi-hagyaték legmarkánsabb részei. http://mti.hu/Pages/Download.aspx?newsid=1200678&filetype=1&view=HiView&lang=hun Budapest, 2023. március 22. MTI/Soós Lajos

A magyar költészet napja – Versünnep

A magyar költészet napja – Tizenegyen szállnak versenybe a Versünnep idei döntőjében   Tizenegyen szállnak versenybe a Versünnep 2023 döntőjében: öten versmondással, négyen zenei, ketten képzőművészeti alkotással lépnek színpadra kedden Budapesten, a Nemzeti Színházban. A Reszket a lelkem, mert eszembe jutottál címmel meghirdetett verseny legjobbjai között hazai és határon túli művészek is szerepelnek – tájékoztatta…

Az olvasás igenis szexi!

Az olvasás igenis szexi! A buszon vagy éppen a vonaton ülve, unaloműzés céljából a telefon helyett egy könyvet veszünk elő, majd mindenkinek kidülled a szeme. Ismerős? Akár nőről, akár férfiról van szó, nagyon szexi tett. Vegyük csak példánk a nagy klasszikusokat, George Clooneyt vagy Brad Pittet. Vajon hány lányt csavartak az ujjaik köré, mindössze annyival,…

A költő te magad légy!

A magyar költészet napjára idén is elkészült Szentendre Verstérképe, amelynek segítségével április 8. és 11. között az érdeklődők megkereshetik és elolvashatják a Kultköltészet – A költő te magad légy! felhívásra beérkezett verseket – közölte a Szentendrei Kulturális Központ az MTI-vel. Mint írták, a felhívást a magyar költészet napja alkalmából tették közzé, amelyet Magyarországon 1964 óta…

Fedina Lídia írónővel beszélgettünk

– Mi volt az első élményed, amikor megdicsérték a művedet? Emlékszel miről szólt?  Iskola, barátok, szülők… Erről most beszélek először: 8-10 éves lehettem, amikor rádióriportert játszva képzeletbeli sporteseményről közvetítettem a családomnak, akik legalább tíz percen át úgy kacagtak, hogy a könnyük csurgott. Ez volt az első és egyetlen stand upos szereplésem. Azt hiszem, annál nagyobb…

Örmény szerzők újdonságai

  Erdélyi, örmény származású szerzők munkáit tette elérhetővé a Magyar Elektronikus Könyvtár a magyar armenológia évfordulóján – áll az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.     Mint felidézik, 180 éve, 1843. március 21-én született Marosbogáton Szongott Kristóf armenológus, tanár, szerkesztő, múzeumigazgató, akinek munkássága jelentős hatást gyakorolt a magyar armenológiára. Születésének évfordulójáról az OSZK…