„A történetek néha meg akarnak íródni – nekem csak engednem kellett”
Interjú Holy Evansszel, A lovak nem beszélnek című új regényéről
A lovak nem beszélnek. Már a cím is megállásra késztet. Valami fájdalmasan szép, csendes igazságot sejtet. A szerző, Holy Evans, nem először érinti meg olvasói lelkét: új regénye mélyre megy – a szeretet, a trauma és a hallgatás rétegei közé. Egy kávé és pár őszinte mondat mellett mesélt nekünk arról, hogyan született meg ez a különleges történet, és miért volt számára személyesen is fontos, hogy elmesélje.
A lovak nem beszélnek. Már a cím is megállásra késztet. Valami fájdalmasan szép, csendes igazságot sejtet. A szerző, Holy Evans, nem először érinti meg olvasói lelkét: új regénye mélyre megy – a szeretet, a trauma és a hallgatás rétegei közé. Egy kávé és pár őszinte mondat mellett mesélt nekünk arról, hogyan született meg ez a különleges történet, és miért volt számára személyesen is fontos, hogy elmesélje.
– A cím: A lovak nem beszélnek. Mi volt előbb – a történet vagy ez a mondat?
Sokáig csak ez a mondat volt a fejemben. Olyan volt, mint egy feszülő titok, amit újra és újra le kellett írnom. Tudtam, hogy jelent valamit, még akkor is, ha nem értettem pontosan, mit. Aztán megszületett Rhys karaktere, aki nem tud beszélni a múltjáról, és a cím hirtelen értelmet nyert. Mintha ő suttogta volna oda nekem.
– A regényed egy western tanya világába kalauzol, mégis inkább lélektani, semmint kalandregény. Tudatos döntés volt ez a kettősség?
Abszolút. A helyszín csak a díszlet – nekem mindig az emberek a fontosak. Az, hogy ki mit hordoz magában, és mennyit tud ebből megmutatni vagy elrejteni. A tanya világa egyszerre volt zárt és szabad, ami jól tükrözte Rhys és Nawal belső küzdelmét. És valahogy mindig vonzott az a fajta nyers egyszerűség, ami ebben a világban van.
– Rhys egy bonyolult férfi. Sebzett, hallgatag, mégis megindító. Hogyan alakult ki ő benned?
Ő az a karakter, akit már régóta ismerni véltem. Talán mert sokáig én sem tudtam szavakba önteni bizonyos érzéseket – csak cipeltem őket. Rhys gyerekkora, a bűntudata, a nagyon éles kettős természete… ezek mind lassan formálódtak, míg végül ott állt előttem, és nem hagyta, hogy ne írjak róla. Ott állt a sebzett kisfiú felnőve egy igazi pasi külsőbe belefaragva. Azt hiszem, ő volt az első, aki igazán megmutatta: nem mindenki akarja, hogy megmentsék. Ő az, aki megmutatja, hogy a gyermeki jóság mindig is bennünk tud lakozni, bármi is történjen velünk.
Bármennyire is jó karakter, ő nagyon megosztó lesz a regény folyamán.
– És Nawal? Az ő belső világa is különleges, küzdelmes, mégis gyógyító.
Nawal számomra a kérdés: „Hogyan lehet valakit szeretni akkor is, ha tudjuk, mit tett?” Ő nem tökéletes hősnő, hanem egy érzékeny, mégis erős nő, aki próbálja megérteni, hogy a szeretet nem mindig fekete-fehér. A történet során ő is sokat változik – a naivitásból az öntudat felé halad, a végén választ. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, ami mellett dönt, de ez így van rendjén. Sosem azért írok, hogy mindenkinek a kényére kedvére tegy
ek, nem is tudnék. Nagyon szerettem írni őt, komplex személyiség, főként hogy elég mélyről, egy PTSD szindrómával eluralt életszakaszból indul. Na és hova érkezik…
– Sok olvasód már most azt mondja, ez a legérettebb könyved. Te hogyan érzed?
Talán most először írtam úgy, hogy nem akartam „szép” lenni. Nem akartam megfelelni – sem irodalmilag, sem érzelmileg. Csak őszinte akartam lenni. Fájóan, nyersen, igazul. És azt hiszem, amikor az ember így ír, akkor megszülethet valami, ami tényleg megérinti azokat is, akik olvassák.
– A könyv zárása… nos, nem szeretnénk spoilerezni, de határozottan nem cukormázas.
Mert az élet sem mindig az. De hiszek abban, hogy a remény nem mindig harsány. Néha csendes. Néha csak annyi, hogy valaki visszanéz. Vagy hogy még mindig ott vannak a levelek. Aki végigolvassa, érteni fogja.
– Mire számíthatnak a követőid a következő időszakban?
Most a „Lovak” megjelenésére koncentrálok, és persze jön a hangoskönyv is! Emellett készülök pár író-olvasó találkozóra, és egy új történet is alakul a fejemben… de még nem engedem ki teljesen, mert ez egy szokatlanul sötétebb történet lesz, nem olyan ,amit megszokhattatok tőlem. De erről nemsokára…
– Ha egy mondatot kellene mondanod erről a könyvről, amit szeretnél, ha az olvasó magával vinne, mi lenne az?
Talán ez:
„A csendben ott rejtőznek a válaszok, amiket félünk meghallani”
📚 A lovak nem beszélnek már elérhető a könyvesboltokban, és kedvezményesen, sőt BookBox formájában is, sok ajándékkal a kiadó oldalán ( www.marysolbooks.com)
Tartsatok Holy Evansszel egy lélekig hatoló utazásra – mert néha a legnagyobb történetek azok, amiket el sem tudnánk mondani… csak olvasni.