Mi volt az első élményed, amikor megdicsérték a művedet? Emlékszel miről szólt?  Iskola, barátok, szülők…

– Az első vélemények a szűk családi körből érkeztek, amik egytől-egyig mind pozitív hangvételűek voltak. Az elhangzott szavak szabályosan simogatták a lelkem, viszont a kisördög folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy talán csak azért dicsérnek ennyire, mert szeretnek és nem akarnak megbántani. Később aztán, a szerkesztési folyamat közben visszajött az első előolvasói vélemény, ami annyira jól esett, hogy gyors egymásutánjában legalább tízszer elolvastam. A kedves olvasónál pontosan olyan hatást ért el a mű, amit eredetileg akartam: a történet végig fenntartotta az érdeklődését (egyhuzamban 5-6 óra alatt kiolvasta), szerette a leírásokat és a karaktereket (na, jó itt volt egy-két javaslata J), és amikor a végére ért rettentően érdekelte, hogyan is fog folytatódni a sztori.

Mi befolyásolja a témaválasztásod? Hogyan szoktad eldönteni milyen típusú könyv jön ki a kezeid alól, és miről fog szólni?

– Ez már nagyon régóta el van döntve nálam. Gyerekkorom óta imádom a sci-fit, legyen szó akár egy komolyabb, vagy egy lazábbra/humorosabbra vett alkotásról, és éppen ezért az én történeteim, „vízióim” is kivétel nélkül, ezt a kategóriát célozzák meg. Ráadásul ebben a zsánerben az ember aztán tényleg szabadjára engedheti a fantáziáját. Ismeretlen világokat, idegen lényeket, elképzelhetetlenül fejlett technológiát alkothatunk meg a saját végtelen kreativitásunkkal, amik emberi szemmel nézve néha talán túlzóak, és nehezen hihetőek, de én úgy gondolom, hogy a valóság még a legkreatívabb írók fantáziáját is túlszárnyalja. Ki tudja milyen hatalmas és fejlett lények, és mekkora erők munkálkodnak a saját galaxisunkban? És a többi 2 billió galaxisról még nem is beszéltünk.

Azt rebesgetik rólad nagyon tehetséges vagy. Biztosan kíváncsiak rád az olvasóid a magánéleben is. Megosztanál valami érdekességet magadról, a könyveidről az olvasóknak?

Szeretek utazni, szeretem a tetoválásokat (rajtam is található jó pár), valamint rajongok az amerikai autókért. A környezetemben – a szűk családon kívül – nem nagyon tudta senki, hogy bármiféle írói affinitással rendelkezem, ezért volt nagy meglepetés, amikor az ismeretségi köreimben úgymond promózni kezdtem az Omega I. részét. És mivel én magam is azokat a történeteket szeretem, amelyek eseménydúsak, és az elejétől a végégig “pörögnek”, az írásaimban is ez a fajta stílus köszön vissza. Kaptam már olyan jellegű kritikát, amiben az olvasó nyíltan megírta nekem, hogy bizonyos időnként szünetet kellett tartania olvasás közben, mert egyszerűen nem ehhez a tempóhoz volt szokva, de én ennek a véleménynek is örültem. Ugyanis megerősített abban, hogy olyanra sikerült a regény, mint amilyennek terveztem. Ráadásul ez a kedves illető a levél legvégén azért bevallotta, hogy összességében nagyon tetszett neki a könyv.

 

Kit tartasz az életben példaképednek? Miért pont ő?

Tarjányi Istvánt kerekesszékes vívót, akinek egyébként az edzőpartnere vagyok párbajtőrben. Ma Magyarországon a férfiak között ő a legjobb parasportoló mind párbajtőrben, mind kardban. A legutóbbi világkupájáról is két aranyéremmel tért haza. Pisti fiatalon került kerekesszékbe, de nem omlott össze, nem adta fel, helyette új célokat tűzött ki magának az életben. Az „épp” emberek zöme folyton morog, bosszankodik és zsörtölődik valamin. Soha nem jó nekik semmi. Velük ellentétben Pisti nem kesereg, nem méltatlankodik, hanem még így, mozgáskorlátozottként is örül az életnek, és célokat tűz ki magának, amiket mind rendre el is ér. Na, ő az igazi példakép nekem!

Egy másik örök megosztó kérdés. Úgy tudom állnéven írsz? Miért?

Álnéven írok. Több oka is van ennek, amik közül csak egyre térnék ki: nem titkolt célom a nemzetközi piacra lépés, ezért úgy gondoltam egy angol névvel ez talán könnyebben fog menni. Pontosabban skót névvel J. De azért a keresztnevem meghagytam.

Ha tanácsot adhatnál a 18 éves önmagadnak mi lenne az?

Soroljam? A viccet félre téve azért ez érdekes kérdés. Hiszen ha bármit másképpen csinálnék 18 éves koromban, mint ahogyan tettem, akkor ugye nem lennék, ott ahol most vagyok. És így teljesen másképp alakul az életem. Néha én is elmerengek ezen a kérdésen, de aztán rájövök, hogy teljesen elégedett vagyok az életemmel. Talán azt azért megemlíteném magamnak, hogy nem kell sokat agyalni a dolgokon. Hogy a könyvemből idézzek: „ A legrosszabb döntés, ha nincs döntés”.

Üzensz valamit az olvasóidnak?

Azt kívánom nekik, hogy kapjanak meg minden jót, amire vágynak. És hogy ne idegeskedjenek túl sokat a világunk hülyeségein, mert nem éri meg. De ha ki akarnának szakadni kicsit az unalmas és egyhangú hétköznapokból, akkor csak vegyék kézbe „A végső erőt”, és merüljenek el a könyvben rejlő izgalmas kalandokban.