Budapest, 2021. július 14., szerda (MTI) – Kilencedik alkalommal jelent meg a legjobb tóparti helyeket bemutató, a Magyar Konyha magazin nyári lapszámához ajándékként hozzácsomagolt Balaton 2021 Gasztrokalauz, amely 360 éttermet, strandbüfét, termelői piacot, kávézót, sörfőzdét, kézműves hamburgerezőt, pékséget és egyéb helyet ajánl az utazóknak.

Örömteli fejlemény, hogy a pandémia nem ejtett komoly sebet a balatoni vendéglátáson: egyetlen igazán fontos hely sem szűnt meg, miközben számos új egység nyitott, így a tavalyi 333 után az idei gasztrokalauzban már 360 hely szerepel, köztük 65 új – mondta el az MTI-nek a Magyar Konyha főszerkesztője.
Vinkó József hangsúlyozta, hogy a kiadvány nem hagyományos étteremkalauz, inkább egyfajta kulináris útikönyv, amely műfajtól függetlenül a minőségi balatoni gasztronómia teljes spektrumát felvonultatja: vendégasztalokat, kultúrbisztrót, fűszerkerteket, sajtkészítő műhelyt, levendulást vagy csilifarm-látogatást is.
Mára megvalósult a Balatonnál a hármas egység: a minőségi termelő, a kreatív vendéglátó és az igényes vendég hármasa – jegyezte meg Vinkó József. Mint hozzátette, immár minden séfnek megvannak a helyi beszállítói, ami hozzájárul a balatoni vendéglátás alakulóban lévő, saját stílusához.
Az utóbbi években a családi kisvendéglők mellé megjelentek a minőségi beach foodot kínáló strandbisztrók, az idei újdonság a barbecue, a grill, a hamburgerezők és a smokerek. Friss fejlemény a rengeteg jó fagyizó, már több minőségi helyi sörfőzde működik, a borászatok stabilan állnak, emellett pedig annyi jó pékség is nyitott a Balaton körül, hogy idén már külön listát kaptak ezek legkiválóbbjai is – számolt be a főszerkesztő.
Vinkó József szerint kezd tehát kialakulni egy balatoni étlap, amelyen a keszthelyi tokhal, a tapolcai pisztráng, a fenyvesi angus marha, a tekeresvölgyi sajt vagy a szemesi spárga mind kezdik megtalálni a helyüket. Újdonság, hogy több budapesti vendéglátóhely leköltözött a Balatonra, akár egy-egy pop up vacsora idejére – jegyezte meg.
Mint hozzáfűzte, „a Balaton környékén most már bárhová megy az ember, 10-15 km-es körzetben, egy kerékpározásnyi távolságban rengeteg jó helyet talál, de 20-30 kilométeren belül toplistás helyet is”. A kiadványban az új egységeket piktogram jelzi, ahogy az egész évben nyitva tartó vendéglátóhelyeket és azokat is, amelyek szállást is kínálnak.
Nagy élmény felkeresni a termelőket, akik közül egyre többen vannak, akik ételekkel, italokkal, esetleg szállással is várják az utazókat – hívja fel a figyelmet a főszerkesztő, hozzátéve: „kialakult egy olyan közösség a Balaton körül, amelyet Toszkánában például mindig irigyeltem: az egyik termelő ajánlja a másikat, ha valahol nincs már szállás, átirányítanak egy másik jó helyre”.
Vinkó József elmondása szerint mára vége van annak, hogy a Káli-medence „a budapesti értelmiség helye”, ez már több más környékre is igaz, de felzárkózott a régi időkben gasztronómiai sivatagnak nevezett Siófok is, fantasztikusan szépen fejlődik Keszthely és Badacsony; Füred, Boglár, Földvár és Tihany pedig mindig erős volt. Kezdenek kialakulni a Balaton-környéki régiók, amelyeknek már nemcsak a sajátos borászata van meg, hanem egyre inkább a saját gasztronómiájuk is.
Így mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő környéket, és ott válik törzsvendéggé. A törzsvendég pedig – ahogy Gundel Károly mondta – a legjobb vendég, mert ő tartja el az éttermet – emlékeztetett Vinkó József.
A Madary Orsolya és Sümegi Noémi által szerkesztett Balaton 2021 Gasztrokalauz idei címlapját a neves prágai grafikus, Jirí Slíva tervezte.

bkö \ pmg

MTI 2021. július 14., szerda 13:56